(+36) 42 408 509tuzepkovacs@tuzepkovacs.hu
Skip to main content

Elkezdődött a nagy munka…

Elkezdődött a nagy munka, teljesen tiszta lappal, illetve falakkal indulnak, így ebbõl még bármi lehet majd. Azaz: bármi már nem, mert ahogy Rami posztjából is kiderül: a burkolat színével kapcsolatban Máté elképzelése, azaz a sötét színvilág nyert. Sportosan fogalmazva 1-0 a javára, na de messze még a vége!

A sötét burkolóanyagokkal kapcsolatban gyakran megfogalmazódik az az észrevétel, hogy kisebb helyeken nem szabad õket alkalmazni, mert szûkítik a teret. Erre azt lehet mondani, hogy igaz is, meg nem is, mert a lapok mérete, a lefektetés módja és a hozzá választott fuga és a fürdõ további elemei nagyban befolyásolják majd az összképet. Ami mindenképpen a sötétebb árnyalatok mellett szól, hogy nem annyira koszolódnak és a használat is csak kevésbé, illetve késõbb látszik rajtuk és ez egy kisgyermek mellett fontos szempont lehet. Ráadásul a sötét burkolatú fürdõszobákra jellemzõ egyfajta klasszikus elegancia, ami remekül fog passzolni a személyiségükhöz.

Valami azonban a színárnyalattól függetlenül biztos: a választott burkolat minõségére Ramónának és Máténak nem lehet majd pana, a Paradyz kõlapok ugyanis nemcsak minõségükben, de megjelenésükben is a prémium kategóriához tartoznak. 

Tehát a fürdõszoba lassan alakul már, ugyanakkor még nagyon sok dologban kell döntést hozniuk Ramónáéknak, így például a szaniterekkel kapcsolatban. Bár valóban esztétikai kérdésekben nem mindig tudnak elsõre megállapodni, egyben azonban igen és erre minden felújításba kezdõnek szeretnénk felhívni a figyelmét: a minõség fontos! A biztonságosság és tartósság mindent megelõzõ szempont kell legyen, ha otthonunkról van szó.

Jövõ héten megtudhatjuk, hogy alakul a burkolás és hogy mutatnak a választott kõlapok a helyükön. Mi már nagyon várjuk!

2020-ban az év színe a klasszikus kék – de hogy használd otthonodban?

A Pantone a korábbiévekhez hasonlóan idén is megválasztotta az év színét; az új évtized első évében a klasszikus kékre (Pantone 19-4052) esett a választás, mely a cég szavaival élve „időtlen és örök”. 2020 színe számos lehetőséget rejt magában a design megannyi területén. Alábbi cikkünkben megpróbálunk néhány lehetséges felhasználási módot bemutatni, hogy korszerűen és átgondoltan díszíthessük otthonunkat ezzel a meleg kék árnyalattal

 

Kellemesen egybecsengenek az új évtized megkezdésével a klasszikus kékhez társított konnotációk, melyek közül többet is feltár a verywellmind ezen árnyalattal foglalkozó cikke. Ilyenek a megbízhatóság, a becsületesség, valamint a stabilitás és az elmélyülés, melyekre a Pantone is reflektált indoklásában.

„A klasszikus kék arra bátorít, hogy nézzünk a nyilvánvaló dolgok mögé, hogy tágítsuk ki a gondolkodásunkat, ezzel annak kihívása el állítva, hogy gondolkodjunk mélyebben, bővítsük a perspektívánkat, valamint megnyissuk a kommunikációs csatornáinkat” – mondta el a Pantone színintézetének vezetője, Leatrice Eiseman.

 

Sötétségéből és intenzivitásából adódóan nem árt csínján bánni a klasszikus kék árnyalattal a lakásdekoráció terén, ellenkező esetben ugyanis tereink könnyen nyomottá, sötétté válhatnak. Érdemes tehát apróbb felületeken, berendezési tárgyakon, dísztárgyakon megjeleníteni, valamint kevésbé hangsúlyos, visszafogottabb és fakóbb színekkel együtt felhasználni, hogy harmonikus tereket és környezetet hozhassunk létre.

 

„Bármilyen tér csak profitálni tud egy csipetnyiből ebből az alapvető színárnyalatból – fogalmazott az Insider által megkérdezett neves lakberendező, Caitlin Murray.

Jared Epps lakberendező arról beszélt a lapnak, hogy véleménye szerint egy hálószoba vagy egy nappali esetében érdemes, csak egy-egy hangsúlyos elemen megjeleníteni a színt, utalva ezzel egy korábbi saját munkájára is, melyben egy falfelület kiugró elemét festette klasszikus kék színűre. Amennyiben mégis amellett döntenénk, hogy nagyobb felületen érvényesüljön a szín, mindenképp érdemes ezt a szoba többi elemével valamelyest kiegyensúlyozni.
A kék céltudatosságunkra, valamint a munkában való hatékonyságunkra is jótékony hatással van, ezért nem is meglepő, hogy ezt a színt használják leggyakrabban az irodákban világszerte. Epps véleményére támaszkodva egy dolgozószoba esetében az sem teljesen elrugaszkodott ötlet, hogy a határoló falakat teljes felületükben fessük be kékre – ez bizonyára igen gazdag látványt, és nem utolsó sorban hatékonyabb munkakörnyezetet eredményez.

 

 

Induljon a munka!

Egy új otthon mindig nagy öröm – de gyakran nagy munka is, különösen, ha az ember a tökéletes élettér megalkotására törekszik. Kiss Ramóna és Lékai Máté is nagy fába vágta a fejszéjét, mikor hozzáfogtak veszprémi lakásuk kialakításához: két némileg különböző elképzelés mentén kell egy olyan otthont teremtsenek, amiben mindketten, illetve Noé babával együtt mindhárman otthonosan érezhetik majd magukat.

Egy jó elképzelés, vagy terv azonban a sikernek csak egy része, hiszen a megfelelő anyagok kiválasztásán, a megfelelő kivitelezésen áll vagy bukik minden. Ramónáék ezt pontosan tudják, ezért a legjobb döntést hozták azzal, hogy a HufBau építőpontok minőségi kínálatából szerzik be a fürdőjük kialakításához szükséges anyagokat.

Nyár végén látogattak el először a Huf-Bau hálózat egyik áruházába, ahol kollégáink segítségével hosszasan válogattak a különböző burkolóanyagok és szaniterek közül. Már ekkor bizonyossá vált, hogy ez egy kalandos vállalkozás lesz részükről nemcsak a munka várható hossza miatt, hanem azért is, mert mint kiderült: sok dologban alapvetően más az elképzelésük… Áruházunkban tett látogatásukkor például már egyből kiderült, hogy Ramóna világos, Máté pedig inkább sötét burkolatot tudna a fürdőjükben elképzelni.

Hiába azonban ez az alapvető bizonytalanság, azért első alkalommal sem távoztak üres kézzel, a munka elkezdéséhez szükséges anyagokat beszerezték. Természetesen ahogy a munkával haladnak vissza kell még térjenek hozzánk, ha megállapodtak a részletekről.

Kövesd velünk a következő hetekben, hogy halad a fürdőszoba projekt és tudd meg, a burkolatok, szaniterek kiválasztásakor Rami vagy Máté tudja majd jobban érvényesíteni az elképzeléseit 😉

 width=

Ceresit Thermo Universal – AKCIÓ

[et_pb_section fb_built=”1″ disabled_on=”off|off|off” admin_label=”Baumit kiemelt akció” _builder_version=”4.2.2″ background_color=”rgba(0,0,0,0)” background_enable_image=”off” background_size=”initial” background_position=”top_center” custom_margin=”-33px|||||” custom_padding=”3px||87px|||” saved_tabs=”all”][et_pb_row column_structure=”3_4,1_4″ use_custom_gutter=”on” gutter_width=”1″ admin_label=”Baumit kiemelt akció” _builder_version=”4.2.2″ width=”100%” max_width=”2560px” custom_margin=”125px|auto|-53px|auto||”][et_pb_column type=”3_4″ _builder_version=”4.2.2″][et_pb_text admin_label=”Baumit kiemelt akció” _builder_version=”4.2.2″ header_font=”Work Sans|800|||||||” header_text_align=”right” header_text_color=”#ffffff” header_font_size=”60px” header_3_font=”||||||||” header_3_text_align=”right” header_3_text_color=”#ffffff” header_5_text_color=”#fab600″ background_color=”rgba(243,146,0,0.9)” min_height=”87px” custom_padding=”17px|40px|7px||false|false” animation_style=”fade” border_radii=”off||10px|10px|” box_shadow_style=”preset2″ box_shadow_horizontal=”22px” box_shadow_vertical=”25px” box_shadow_blur=”29px”]

Ceresit kiemelt akció!

Minden hufbau Telephelyen

[/et_pb_text][et_pb_text _builder_version=”4.2.2″ text_text_color=”#706f6f” background_enable_color=”off” custom_margin=”10px||10px||false|false”]

Érvényes 2020. 08. 01. – 2020. 12. 31-ig. A feltűntetett árak tartalmazzák az áfát.
A termékek elérhetőségéről érdeklődjön telephelyeinken.

[/et_pb_text][/et_pb_column][et_pb_column type=”1_4″ _builder_version=”4.2.2″][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”4.2.2″][et_pb_column type=”4_4″ _builder_version=”4.2.2″][et_pb_image src=”https://kovacs-tuzep.hufbau.hu/wp-content/uploads/2020/08/HUFBAU-FB-2020-08-05-Ceresit-aras3.jpg” _builder_version=”4.2.2″ hover_enabled=”0″ border_radii=”on|10px|10px|10px|10px”][/et_pb_image][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

Társadalmi felelősségvállalás

TUDUNK TENNI, ÉS MEGTESSZÜK, AMIT TEHETÜNK

A Hufbau Hálózat Partnerei jelentős támogatói a helyi és régiós sport- és kulturális rendezvényeknek, valamint egyéni szervezésű jótékonysági akciókkal segítik a rászorulókat. Hisszük, hogy minél nagyobb teljesítményt érünk el hálózati szinten, annál nagyobb mértékben felelünk városaink életének jobbá, színvonalasabbá tételéért. Tudunk tenni, és megtesszük, amit tehetünk. Jó példával szolgálunk a sport, a kultúra, a tehetséggondozás szponzorálása, a rászorulók támogatása területén.

Ugyanakkor társadalmi felelősségvállalásunk fókuszában a fenntartható fejlődés melletti elkötelezettségünk áll, mert tudjuk, hogy az építkezések, az építőanyag gyártás jelentős mértékben befolyásolják a környzetvédelmi törekvéseket. Különösen a közel nulla energiaigényű épületek megvalósítása jelentheti az egyén és a közösség számára is a hosszú távú megoldást az építkezés, épület-fenntartás környezetünkre gyakorolt terhelése kapcsán. Fontos, hogy a szelektív hulladékgyűjtés a kereskedésekben is a mindennapos rutin részeként jelenjen meg, és fontos, hogy innovatív logisztikával is támogassuk azt, hogy a szükséges építőanyagoknak az építkezés helyszínére történő szállításával se okozzunk a szükségesnél nagyobb környzeti terhelést. Közösségeink és lakókörnyezetünk értékeinek támogatásában és védelmében tett lépéseink alkotják társadalmi felelősségvállalási programjaink pilléreit.

Ecowin, KNE

 width=

Az energiahatékony működéssel nem csak a jogszabályi kötelezettségek miatt érdemes foglalkozni, hiszen a kevesebb és hatékonyabb energiafelhasználás jó az embernek, jó a gazdaságnak és jó a Földnek is.

Egyes számítások szerint a KNE szabályoknak való megfelelés koncepciója azonos a passzívházakéval, ami egyben azt is jelenti, hogy az ily módon épült házak fenntartási költsége, rezsiszámlája is minimalizálható. Így valósul meg az, hogy kényszer ugyan a gondoskodás, de olyan kényszer, ami jövedelmező Önnek és családjának. De mit is jelent az, hogy KNE, vagyis Közel Nulla Energiaigényű egy épület?

A közel nulla érték azt jelenti, hogy az épületet annyira kell energiatakarékossá alakítani, hogy az erre fordított költség az épület becsült élettartama alatt megtérüljön.

Követelmény az is, hogy a közel nulla energiaigényű épületeknél az éves energiaigény 25 százalékát megújuló energiaforrásból az épületen, illetve a telken belül kell előállítani.

Beszámolható az épület ablakain érkező szoláris nyereség is, így akár az ablakok délre tájolásával is teljesíthető a követelmény, de megújuló energiát hasznosító gépészeti berendezés alkalmazásával is. Szakértők szerint ezek a követelmények még mindig enyhék, így – felkészülve a későbbi esetleges szigorításokra – érdemes lehet az előírtnál 20 százalékkal szigorúbbra tervezni az épületeket.

Az Európai Unió épületenergetikai direktívája nyomán hazánkban is új rendeleti szabályozások születtek, amelyek az építési tervezési módszereket és követelményeket módosították.

2018. január 1-től nagyfokú változások léptek életbe az épületekkel szemben támasztott energetikai előírások vontakozásában, ami miatt minden benyújtott építési-engedély, illetve bejelentés, továbbá a jelentős felújítások esetében is nagyfokú figyelmet kell biztosítani a költségoptimalizált energetikai követelményszintekre.

Már a 2018-ban használatba veendő épületekre is sokkal komolyabb előírások vonatkoznak, 2019 és 2021 után pedig még nagyobb fokú szigorítások következnek. A követelményeknek való megfelelőségben nagy szerepük van az egymással kompatibilis, okos építőanyagoknak, melyek kiválasztásához több évtizedes piaci tapasztalat alapján nyújtunk információkat kiadványunkkal.

Hufbau. Mesteri Szinten!

Hufbau Ecowin®
Hufbau Ecowin® minősítést viselhetnek azok a termékek, melyek
a Közel Nulla Energiaigényű épület kivitelezését
támogatják.

TOP Kereskedelmi partner

A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. évről-évre megrendezi a kereskedői partnertalálkozóját, melyen a Hufbau Téglacentrum lett a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. top partnere.

A Balatonfüreden megrendezett kereskedői partnertalálkozón rekord számban gyűltek össze a meghívottak, akik jelenlétükkel emelték a rendezvény színvonalát és hozzájárultak egy felejthetetlen este létrejöttéhez. Átadásra kerültek az ARANY-EZÜST-BRONZ partneri elismerések is. Ezen felül értékelték a TOP10 kategóriába sorolt partnereiket is, akiknek a munkáját szintén elismerik és nagyra becsülik. 2017-ben ismét a Huf-Bau Téglacentrum Kft. lett a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. top partnere.

A minőségi otthonok szakértője

A Pécs és vonzáskörzetében megjelenő Dunántúli Napló ingyenes melléklete a Top 100. A kiadvány célja, hogy a megye városainak legjobb gazdasági teljesítményt nyújtó vállalkozásait mutassák be. Büszkén mondhatjuk, a Huf-Bau Téglacentrum Kft. is helyet kapott a magazinban. Vállalkozásunkat a minőségi otthonok szakértője címmel megjelent cikk mutatja be az olvasók előtt.

2018 Tető-fal konferencia

Ahogy az elmúlt évben, úgy idén márciusban ismét megrendezésre került a tető konferenciánk. Idén egy plusz nappal bővítettük az előadásokat, mégpedig falazással kapcsolatos előadókkal. Az előadásokra mindkét nap szép számmal érkeztek hallgatók a botykapeterdi Pálma vendéglőbe. A vendégek figyelemmel kísérték végig az előadók prezentációit, melyet délben egy finom ebéddel, a nap végén pedig totó sorsolással és ajándékokkal háláltunk meg. A sikert követően jövőre újra megrendezésre fog kerülni a konferencia sorozat új előadásokkal.

"

Lucza Gergő

Koronavírus tájékoztató

A HufBau Építőpont Hálózat munkatársai és vásárlói egészségének megőrzése érdekében áruházaink számos módon igazodtak a kialakult helyzethez, erről közlünk most rövid tájékoztatást.

Nyitva tartás:

Boltjaink nyitva tartása az érvényes rendelkezésekhez igazodva módosult, azaz egységesen 15.00-kor zárnak, de a 9-12 óra közötti vásárlói korlátozás nem vonatkozik rájuk.
A nyitás időpontja és a hétvégi nyitvatartási rend üzletenként változó lehet, erről kérjük, adott üzlet elérhetőségein tájékozódjanak előzetesen.

Kiszolgálás módja:

Több boltunkban a nagyobb biztonság érdekében a kiszolgálás módja megváltozott, néhol a  vásárlótéri kiszolgálás átmenetileg szünetel és a nyitvatartási időben kizárólag előzetesen megrendelt termékek átvételére van lehetőség. Kérjük, indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak!

Mit teszünk a vírus terjedésének megfékezése érdekében?

  • Munkatársaink védőruházatban (kesztyű, szájmaszk) dolgoznak és mind az eladóteret, mind a raktárt, termékeket rendszeresen fertőtlenítik.
  • Több üzletünkben a pénztáraknál plexifal került felszerelésre.
  • Az eladótérben a vásárlók számát korlátozzuk, ügyelünk az eladó-vásárló, vásárló-vásárló közötti optimális távolság betartására.
  • Amely boltunknál adottak a lehetőségek, rugalmas kiszállítási megoldásokat kínálunk.
  • Kollégáink új és kreatív ötletekkel, pl. videotelefonos hívással segítik ügyfeleinket.

Mire kérjük vásárlóinkat?

  • Lehetőség szerint maradjanak otthon és ha van rá mód, inkább házhoz szállítási szolgáltatásunkat vegyék igénybe.
  • Ha elkerülhetetlen, hogy személyesen keressenek fel minket, vásárlásukhoz lehetőleg használjanak szájmaszkot és kesztyűt.
  • A szükséges termékinformációkat lehetőleg még indulás előtt, telefonon vagy e-mailben szerezzék be kollégáinktól, így rövidítve a vásárlási folyamatot.
  • Ha boltunkat felkeresve a kiszolgálási rend szokotthoz képesti radikális megváltozását tapasztalják, kérjük, legyenek megértőek: minden változtatás célja az Önök egészségének megőrzése is.
  • Az eladótérben igyekezzenek a javasolt 1,5 – 2 m távolságot megtartani vásárlótársaiktól és kollégáinktól.
  • Fizetéshez lehetőség szerint bankkártyát használjanak.
  • Az otthonukba vásárolt termékeket használat előtt lehetőleg fertőtlenítsék.

Mivel a körülmények folyamatosan változnak, a fent leírtakban is bármikor módosulhatnak. Az információkat igyekszünk frissíteni, de mindenképpen javasoljuk, hogy vásárlás előtt vegyék fel a kapcsolatot érintett áruházunkkal!

Köszönjük megértésüket, bízunk benne, hamarosan a megszokott körülmények között üdvözölhetjük majd Önöket boltjainkban.

Ökológiai lábnyom

TÖRŐDJÖN ÖN IS TÖBBET AZ ENERGETIKÁVAL!

„Mindenki lakik valahol. Ha fenntartható módon akarunk házat építeni, annak olyannak kell lennie, amely az erőforrásokból legfeljebb annyit fogyaszt el, ami a minket jogosan megillető hányad, és amely képes legfeljebb egy életciklus alatt újratermelődni, megújulni. Ez a fenntartható építés.” Ertsey-Medgyasszay: Fenntartható építészet útmutató

A Hufbau Hálózat tagjainál megtalálhatják a vásárlók azokat az innovatív gyártói megoldásokat, melyekkel a fenntarthatóság is szolgálható. Igyekszünk Önöknek olyan alternatívákat ajánlani, melyekkel könyebbé, kiszámíthatóbbá és ökológiai szempontból is kedvezőbbé tehető az építékezés, felújítás. Partnereink OKOS termékei elsők között érhetőek el nálunk, legyen szó az okos tégláról vagy az okos szigetelőanyagról. Ezzel párhuzamosan tippeket és tanácsokat tudunk adni a hőveszteség csökkentéséhez, a vízlepergető és páraáteresztő feleltképzéshez, tökéletes lakókomfort eléréséhez a pincétől a padlásig. Törődjön Ön is többet az energetikával! Kérje kereskedéseinkben ingyenes KNE Jótanácsok kiadványunkat, további információkkal pedig szakembereink állnak az Ön rendelkezésére.

Schiedel kandallók

A valódi tűz élménye okos helykihasználással

Évezredes hagyománya van annak, hogy a tüzet a ház közepére helyezzük, ahol a leginkább hasznosítani és élvezni tudjuk melegét. A házépítést tervezők nagy része szívesen élvezné az igazi lángok adta meleget otthonában, gyakran azonban hiányzik az ehhez szükséges hely. A Schiedel KINGFIRE és SIRIUS kandallók helytakarékosan gondoskodnak a meghitt hangulatról, és a kandallókhoz méretezett, megfelelő Schiedel kéménnyel együtt kerülnek beépítésre.

A Schiedel kandallórendszerek előnyei

  • Kis helyigény
  • Tökéletes hatásfok
  • A lakótértől függetlenül biztosított az égési levegő
  • Szabadalmaztatott, önzáródó kandallóajtók
  • Letisztult dizájn

 

Schiedel KINGFIRE a készházak kandallója – A Kingfire egy vakolásra vagy burkolásra kész, simított felületű, emeletmagas betonkürtőbe kerül beszerelésre, és tetszés szerint, a háztulajdonos egyéni ízlése szerint alakítható ki a külső felülete. A kandallómodul Schiedel ABSOLUT 18TL kéménnyel folytatható, amellyel megoldható a kandalló égési levegőjének lakótértől független biztosítása.

Schiedel SIRIUS gyors és szép szabadon álló kandalló – A Sirius letisztult stílusának köszönhetően sokféle belső térbe beilleszthető. A kandalló egy Permeter Smooth Air kéménnyel folytatódik, mely a lakótértől függetlenül üzemel, és az égési levegő utánpótlásáról is gondoskodik.