(+36) 42 408 509tuzepkovacs@tuzepkovacs.hu
Skip to main content
dummy 9 perc
Archive

Hurrá, festünk!

Minden színnek megvannak a maga konnotációi, így a színpszichológia is segítségünkre lehet

Meguntad a szobáid színeit, de nem tudod, milyen színekkel és hogyan kéne feldobnod lakásodat? Most segítünk néhány hasznos tippel, hogy otthonod felfrissítése minél kevesebb fejfájással, de annál több örömmel járjon.

 

Amennyiben először szánjuk szobafestésre a fejünket, mindenképp ügyeljünk a jó eszközök beszerzésére, még mielőtt a félkész szobában bajban találjuk magunkat. A festőhengeren kívül mindenképpen szükség lesz kisebb ecsetekre is az élekhez, valamint az olyan problémásabb területekhez, mint a kapcsolók környéke. Ezen kívül takarófóliát, valamint maszkoló szalagot is mindenképp érdemes beszerezni annak érdekében, hogy csak azt fessük be, amit tényleg szeretnénk. Na és persze, festékre is szükség lesz!

A megfelelő szín kiválasztásakor mindenképp lényeges szempont, hogy van-e az adott szobának ablaka, ez ugyanis nagyban befolyásolhatja az előre kiválasztott szín tényleges megjelenését otthonunkban. Ezért is nem érdemes egyedül a színmintára támaszkodni, sőt, ha tehetjük, érdemes egy kis területen kipróbálni az adott színt. A színek valódi mélységét és árnyalatát leginkább a természetes fény hozza ki, míg az általános lámpafény a meleg tónusokat, valamint a sárgás színeket, a fehér fényű lámpák pedig a hideg tónusokat erősítik fel.

 

Minden színnek megvannak a maga konnotációi, így a színpszichológia is segítségünkre lehet, ha végig gondoljuk tereink funkcióit, mindennek ugyanis nem csak az arculatokban, valamint az öltözködésben lehet jelentősége, hanem otthonunk hangulatának kialakításában is. Így például a kéket mind hálószobákban mind irodákban és dolgozószobákban előszeretettel használják annak nyugtató, illetve az intuícióra gyakorolt pozitív hatásai miatt. Pirosas színekkel bátran feldobhatjuk közös tereinket, mint a nappali, vagy az étkező, ezek ugyanis intenzitásuknak köszönhetően energetizáló és kommunikáció serkentő hatással bírnak. A lila színek a kreativitásunkra vannak igazán jó hatással, így őket is jó ötlet lehet bevetni egy dolgozószobában, ha azonban egy nyugodtabb sarkot alakítanánk ki, a zöldek is kimondottan jó választások lehetnek.

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a sötét falak jellemzője, hogy noha optikailag kisebbnek mutatják a tereket, meghittebb összhatást eredményeznek, míg a világos színektől nagyobbnak látjuk őket. Mindez persze csak egyetlen aspektus, hiszen egy szobát nem csak a falak színe tesz azzá, ami.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a szobában már meglevő bútorokat, ez ugyanis nagyban befolyásolja, mennyire lesz harmonikus a végső összkép. Leginkább az erős színek jellemzője, hogy általában kisebb felületeken, egy-egy berendezési jobban mutatnak, mint teljes falfelületeken, azonban ezzel is lehet játszani. Alapvetően a neutrálisabb, visszafogottabb színű falak előtt mindenféle dekoráció és berendezés jól mutat, de ez megfordítható, a lényeg, hogy lehetőleg ne essünk túlzásba.

 

Ha szeretnénk valami igazán egyedivel feldobni otthonunkat, érdekes számításba venni a dekorációs falfestéseket is. Ehhez akár magunk is nekifoghatunk, amennyiben viszont nem vagyunk biztosak képességeinkben, keressünk fel bátran egy erre szakosodott csapatot, hogy feldobják tereinket. A dekorációs falfestések számos lehetőséget kínálnak a nonfiguratív mintáktól egészen a tematikus, személyes jelentőséggel bíró mintákig.

Amennyiben tehát kedvet kaptunk a festéshez, ne féljünk újítani és ne sajnáljuk az időt a megfelelő árnyalatok kiválasztására, hogy így végül a lehető legjobb összhatást érjük el!

Kapcsolódó termékek